Hatodik fejezet
*Kate szemszöge*
RÓLAM.
Arról az emberről, akivel kisgyerek kora óta jóban van. Aki mellette volt, ameddig csak lehetett. Erre tessék. Undorító módon hátba támad. Keserű epe marta a torkomat, és a könnyek összegyűltek a szememben. Mély levegőt vettem, és összeszorítottam az ajkam.
-Tudod mit? Menj a francba!-sziszegtem, majd felrántottam az ajtót, és kirohantam.
Lesiettem a lépcsőn. A könnyek már folytak az arcomon. Nem tudtam, és nem is akartam megállítani őket. A többiek- a hangokból ítélve- éppen a nappaliban ülve nevetgéltek, amikor leértem. Nem nagyon láttam semmit a szememet elborító könnyfátyol miatt, csak azt,hogy valaki felugrott a kanapéról, amint meglátott.
-Istenem, mi baj van?
-Semmi, hagyjatok.
Kitértem Harry elől, és rohanni akartam, de elkapta a karomat, és szembe fordított magával. Felemelte az ajkamat, és letörölt egy kósza könnycseppet az arcomról.
-Mit csinált?
-Utálom. -motyogtam, majd a fejem a vállába fúrtam.
Keserves zokogásban törtem ki. És akkor, amikor az ujjai végigszaladtak a hátamon, így nyugtatva engem, akkor rájöttem. Rájjöttem, hogy az volt Louis baja, hogy elhanyagoltam, és helyette, inkább Harryvel foglalkoztam, amikor lehetett. Minden szabadidőmet mellette töltöttem, és vele voltam. És ezért talán egy kicsit azt érezte, hogy megcsalom Őt, egy bizonyos szinten. És ezért gondolhatta azt, is hogy lefeküdtünk. De persze ez nem mentség számára. Tudnia kellett volna, hogy milyen ember vagyok. Rákellett volna jönnie, mielőtt felteszi ezt az ostoba kérdést, hogy mennyire szívbajos, és megfontolt vagyok ebben a témában. Annyiszor beszéltünk arról, hogy mennyire nem adom magam könnyen, és hogy milyen nehéz eset vagyok. Mert nekem szerelem kell ehhez vagy ha szerelem talán annyira nem is, akkor legalább egy hosszú idejű ismertség, és ezt Ő nagyon jól tudta. Mégis megkérdezte. És tudom, hogy csak azért, hogy bántson. Morbidul hangzik, de tudom hogy csak ezért kérdezte meg. Mert bosszút akart állni, amiért neki direkt megmondtam, hogy ne jöjjön értem, Harry meg haza hozhatott, és velem tölthette az időt, amit eredetileg én teljesjogú pihenésre akartam szánni. De Louis kimaradt a részletekből. Nem tudta, hogy kb. a fél délutánt átaludtam, és nem Harry-n lógtam. De mindegy volt. Mert akkorra már annyira rohadtul megbántott, hogy az hihetetlen.
Harry mellkasába zokogtam, és nem érdekelt semmi. Csak nyugtatott, és csitított a szoba közepén, miközben mindenki tudta, aki jelen volt a szobában, hogy valami olyan történt ott fent, ami nagyon mélyen érintett. Idegesített, hogy néznek, és hallgatják a sírásomat. Persze tisztában voltam azzal, hogy aggódtak,de akkor is. Egyszerűen zavart. Nem tehetek róla.
-Mondd el,hogy mit mondott.
-Csak vigyél fel. Kérlek.
-Oké.
Harry szószerint értette a kérésem, ugyanis fogta magát, a lábam alá nyúlt, és felkapott. Továbbra is a mellkasába fúrtam a fejem, egyik kezemmel pedig a nyakát öleltem, míg a másik a fürtjeivel küzdött. Annyira imádtam a haját! Néhány röpke lépéssel, és egy ajtócsapódással később már fent is voltunk Harry szobájában. Letett az ágyra, mire oldalra fordultam. Ő mögém telepedett, kezét a derekamra csúsztatta, és simogatni kezdett. De csak megnyugtatás céljából természetesen. Addig círogatta a bőröm, míg a hüppögésem, és sírásom alább nem hagyott, majd végül el nem csendesült.Ekkor megfordított, és orrát az orromhoz érintette. Kirázott a hideg.
-Most már elmondod, mivel sikerült ennyire megbántania?
-Nem lényeg.
-De nekem igen. Kérlek.
Kiskutya tekintete azonnal bevált. Sóhajtottam.
-Megkérdezte,hogy hagytam-e, hogy megdugj.
Harry szemöldöke felszaladt, és szemlátomást meglepődött. Hmm. Osztoztam az érzésben.
-Ez most komoly?
-Neem, viccből bőgtem húsz percig.
-Oké, csak kérdeztem. De nem is értem, hogy feltételezhetett rólad ilyesmit. Még ha tőlem kérdezte volna meg, hogy bepróbálkoztam-e nálad, azon nem lepődtem volna meg. De ez. Most ez sokkolt. Nagyon.
-Engem is. És ezzel most elérte, hogy ha egy életre nem is, de egy időre meggyűlöljem. Ennyi. És most haza megyek, ha nem gond.
-Dehogy gond. Haza is viszlek, szívesen. Eleanort meg ráuszítom Louisra, aztán majd én is elbeszélgetek vele.
-Nem,nem kell. Teljesen felesleges. Igazából nem is érdekel. Most csak haza akarok menni, meginni egy csésze forró teát, beülni egy kád vízbe, aztán elaludni. Jelen pillanatban ennyi ami izgat, és pont.
-Értem, kisasszony. Viszont azt megengedi, hogy esetleg ott töltsem a mai éjszakát önnél? Semmi hátsó szándék. Csak biztonságban akarlak tudni. De ha akarod, akkor itt is maradhatunk, mert akkor legalább nem kettesben kell lenned velem, hanem itt vannak a közelben a többiek is. De tényleg szeretném tudni, hogy jól vagy.
Annyira aranyos volt ! Nem tudtam elképzelni,hogy mit tehettem a múltban, amivel kiérdemeltem egy ilyen csodás barátot. Imádom Harry-t. Gondolkozás nélkül válaszoltam.
-Oké,menjünk. De akkor hozz ruhát. Kétlem, hogy a piros tangám, jó lenne rád.
*
Amint haza értünk, ledobtam magamról a cipőt,és a farmerkabátot, majd besétáltam a konyhába. Kinyitottam a hűtőt,és joghurt után kezdtem kutatni benne. Amikor megtaláltam a hőn áhított táplálékot, becsuktam az ajtót,és egy kanállal a kezemben leültem a bárszékre. Felnyitottam a csomagolást ,és enni kezdtem. Harry a falnak dőlve, egyik kezét zsebre dugva kémlelte minden mozdulatomat. Ajkán kis mosoly játszott, de a szeme aggódást sugallt. Tudtam, hogy nagyon haragszik Louisra,de tűrtőzteti magát,és hogy csak engem félt. Hmm. Irónikus. Attól az embertől félt,akit akkoriban nagyon szerettem. És még most is szerettem,de azzal a kedves kis kérdéssel mindent elrontott egy időre. Viszonylag gyorsan falatoztam, mert minél előbb ágyba akartam kerülni. Fáradt voltam,nyúzott, és hangulatmentes. Ja,és hülyén is éreztem magam.
-Nyúzottnak tűnsz.
-Az is vagyok.
-Felmegyünk lefeküdni? -kérdezte Harry. Mosolyogni kezdett,de nem csinált mást.
Kikerekedtek a szemeim , és felszaladt a szemöldököm. Éppen megakartam szólalni,amikor Hazz elröhögte magát.
-Aludni,te hülye.
Nagy kő esett le a szívemről.
-Ja,igen.
Kidobtam a joghurtos poharat,és a mosogatóba tettem a kanalat,majd hagytam hogy a világ legeslegjobb fiúbarátja a derekamra tegye a kezét,és felkísérjen a szobámba, majd mellém feküdve ,megnyugtató szavakat suttogva segítsen át ezen a számomra fájdalmas napon. Azt hiszem, mindenkinél jobban szeretem Őt. Persze, csak ,mint barátot. Mert mi nem vagyunk mások. Csak barátok.
