4.Fejezet- Találkozás*

Oooooo,Drágák! Köszönjük a rengeteg kommentet,nagyon örültünk neki! Édesek vagytok,nagyon szeretünk Titeket! Ami engem illet (Ana) rohadtul nem várom a sulit. Ti hogy vagytok ezzel?:S Puszi mindenkinek. 11 komi után látjuk egymást! Legyen kellemes első hetetek! :* Ana&Beccky

Negyedik fejezet

A szívem hevesen  dübörgött a mellkasomban,és a térdem megremegett. Verejtéktől izzott a tenyerem,s a kevéske ruha,ami volt rajtam is soknak számított. Hirtelen melegedett fel a levegő körülöttem. Nem mertem megfordulni, sem megszólalni. Hallottam,hogy nyitódik az ajtó,s a lépteket már hangok,és kacajok is követték.

- Heló mindenkiiiii! –üvöltötte valaki,majd amennyire láttam fél szemmel,körbe ölelgette a társaságot.

- Sziasztok!  –Harry mély baritonja szólalt meg  mosolyogva. Velem szemben állt, látta a zavaromat, és ijedtségemet, de nem nagyon törődött vele. Keze a kézfejemre siklott, ujjait enyémekre kulcsolta,és halvány mosolyt ejtett felém.

- Hali- szólt egy lány hang, majd a könnyed test Harryhez libbent, s megölelte Őt. Harry viszonozta az ölelést, de nem engedte el a kezem. A hölgyemény arcát barna hajkorona díszítette, ami kis barna hullámokban omlott vállára. Mikor szembe fordult velem,és rám mosolygott, azonnal felismertem az arcáról, és stílusáról. Ő volt Eleanor. Éveken keresztül utáltam csak azért, mert Ő Louis mellett lehet. Féltékeny voltam Rá, mert Ő kellett Louisnak. Nem úgy, mint Én.

Mély levegőt vettem, és halványan Rá mosolyogtam. Összeszaladtak a ráncok tökéletes arcán. Vékony ujjai vállamra tapadtak,és aggodalmas szempárral meredt rám.

-Jól vagy?

-Mmm. Azt hiszem, igen, köszönöm.

-Akkor okés. Egyébként téged még nem ismerlek, de..- nézett az összekulcsolt ujjainkra Harryvel.-...azt hiszem megfoglak.

-Igen, de…öhm. Mi nem..szóval én nem vagyok senkije. – motyogtam tűzvörös arccal. Eleanor felkuncogott.

-Eleanor vagyok.

-Tudom. Katie - mosolyogtam most már őszintén, mert a kisugárzása annyira pozitív volt, hogy nem tudtam nem mosolyogni. Azt hiszem, talán tévedtem vele kapcsolatban.
–Nagyon örülök.

Annyira azért talán mégsem..

-Én is. –biccentett, majd átnézett a vállam fölött, és a szeme felragyogott, ajka pedig bámulatosan felfelé görbült. Ellépett mellettem, és egy fiú nyakába borult. Nem néztem oda, mert nem voltam rá képes. De mégis tudtam. Tudtam, hogy kinek az ölelését élvezi.

Lecsuktam a szemem,és mély, szaggatott levegőt vettem. Harry már nem mosolygott. Láttam a szemében valamit. Mintha tudna arról, hogy ismerem Louist.

De mégis honnan tudna róla? És ekkor villámcsapásként ért a felismerés. Tegnap nem értettem,miről tudott annyira jól elbeszélgetni Lexivel, de most..Istenem,esküszöm kinyírom.

-Hé Kate. Nem mutatkozol be a többieknek? – kérdezte Niall, mire megfordultam, és mosolyt erőltettem magamra.

Louison nem változott semmi. Ugyanúgy mosolygott ,és figyelt, mint mikor háttal álltam. Igaz, rengeteget változtam, és hosszú idő eltelt, de fájt,hogy nem reagál.

-Szia, Zayn vagyok. Te pedig gondolom Kate- nevetett fel ,majd megölelt.

-Örülök.-mosolyogtam.

-Én is! –Zayn elengedett, és hátra lépett, majd egyik pillanatról a másikra,már Perrie karjai vontak körbe.

-Perrie - motyogta.- Örvendek.

-Katie. Én is.

Imádtam Perriet. A példaképem volt, az az ember, akire felnéztem, akit imádtam, annak ellenére hogy lány. Nem volt még olyan énekesnő, akit ennyire tiszteltem volna, mint Őt. Elnevettem magam.

-Jesszusom, eszméletlenül imádlak.

A többiek felröhgtek, Perrie pedig végig simított a karomon.

-Annyira aranyos vagy, köszönöm.

Elmosolyodtam, majd kelletlenül Louisra néztem.

Felém lépett, és Rám mosolygott. Felemelte a kezeit, megölelt, és magához húzott. S közben a lelkem ezer apró darabra hullott,és a könnyek összefutottak a szememben. Ennyit jelentett neki a barátságunk? Hogy évekkel később már meg sem ismer? Komolyan? Őszintén csalódtam benne. Lehet, hogy jobb lett volna, ha addig elmegyek, amíg még lehetett. Megmentettem volna magam egy átsírt éjszakától..talán.

-Hiányoztál kislány.-suttogta, miután elengedett. Végig húzta az ujjpercét az arcomon,én pedig megremegtem. Hát megismert? Felnéztem az arcába, és ahogy újra belenéztem a szemébe, nem bírtam. Átszakadt egy láthatatlan gát, és a könnyek csorogni kezdtek az arcomon. Lou arcáról lehervadt a mosoly, és magához vont. Nem érdekelt, hogy ott van Eleanor. Nem érdekelt, hogy ott vannak a barátai. Hogy ott van a One Direction. Nem érdekelt, hogy megbántott. Hogy ott hagyott. Hogy nem törődött velem. Egyszerűen a mellkasára hajtottam a fejem,és némán zokogtam.

-Csitt – Lou simogatta a hátam, és nyugtatott. Annyira hiányzott!! Világ életemben Ő volt az egyetlen ,és legjobb barátom! Mindennél jobban fájt, amikor elveszítettem. Mindig csak barátok voltunk és soha nem volt köztünk több. De mégis annyira bensőséges volt a viszonyunk.

-Te is hiányoztál - mosolyogtam, rá a szememet elborító könnyfátyol alól. Elfogadtam a felém nyújtott papírzsepit, amit Harry adott, és megtöröltem a szemem. – Miért nem kerestél? – suttogtam, és csak reméltem, hogy kedvezni fog a válasza.

Elengedtem, mikor összeráncolta a homlokát. Egy percig,mintha értetlenség suhant volna át a vonásain.
-Én kerestelek, kislány. Te nem akartál velem soha beszélni.- motyogta. Mi van? Teljesen hülyének néz? Azt hiszi,hogy beveszem ezt a maszlagot? Na neeeem. 
-Hát, elég bénán kereshettél, ugyanis az én telefonom egyszer sem csörgött.
Letöröltem a kézfejemmel a könnyeimet a szemem alól, majd gúnyosan összevontam a karjaimat  a melleim előtt.
Loui nagyot nyelt,és folytatta.
-Mindig Grace vette fel, és amikor azt mondtam, hogy beszélni akarok veled, akkor közölte, hogy nem vagy rám kiváncsi és, hogy egy életre megutáltál. Nagyon fájt..de egy idő után beletörődtem, mert lehet, hogy én is így reagáltam volna rá. Ne haragudj rám, Katie. Iszonyatosan hiányzol te is, és a barátságod is! Te voltál a legjobb barátom! Annyi mindent éltünk át együtt. Nem dobhatjuk ezt csak úgy el. Hé.-nyúlt az állam alá - Most miért sírsz? Mi rosszat mondtam?
Igaza volt.Tényleg sírtam.De észre sem vettem,amíg meg nem kérdezte a könnyeim okát. Csak vállat vontam. Nem hiszem el. A saját anyám. Hogy verhetett át ennyire? Miért kellett ezt tenni? Annyiszor meséltem neki, hogy mennyire rossz nekem Louis nélkül, és ő mindig adta a megértő anyukát, holott miatta volt minden. Istenem. Miért kellett ez? Miért kellett ekkora fájdalmat elviselnem? Ez azt hiszem..már túl sok az én moderálatlan, antiszociális lelkemnek.
Pislogtam párat,majd az arcomra erőltettem egy kelletlen mosolyt.
-Hát,én erről semmit sem tudtam,de persze már teljesen lényegtelen. A legfontosabb,hogy most mindketten itt vagyunk,és rajtunk áll,hogy hogyan tovább.
Louis elmosolyodott,és azzal,hogy magához szorított,némán,szavak nélkül tudatta velem,hogy mi lesz ezek után.

*2 héttel később*
-Louis, ne! Kérlek, hagyd abba ! Ne ! Megfogok fulladni,komolyan mondom ! -nevettem,miközben Louis lovaglóülésben a combjaimon ülve leszorított a kanapén,és irdatlanul csikizett. Kifejezetten könnyeztem a viháncolástól. Rosszabb voltam mint egy tinédzser. De bármit mondtam vagy csináltam,Ő nem hagyta abba,míg végül Harry meg nem jelent,és nem öntötte a fejére az addig a kezében tartott popcornos tálat,amiből persze Rám is bőven jutott.
-Állat !-morgott Louis,de nem tudta eltitkolni a szava mögött rejlő szeretet. Mielőtt leszállt Rólam,homlokon puszilt,majd felállt,és Harry vállát meglökve, nevetve távozott  a nappaliból.
-Kösz, mester.
-Nincs mit Szivi.
Styles rám kacsintott,és nem törődve a popcorn maradványokkal, levágódott a kanapéra,én pedig felültem,mire a fejét a lábamra hajtotta,és bekapcsolta a TV-t.
Két hét telt el azóta,hogy újra találkoztunk Louis-szal. Istenem,mennyi minden történt azóta ! De akkor sorjában. Kezdem Louival. Minden nap találkozunk. Ez persze, leginkább annak köszönhető,hogy még mindig vigyázok napi szinten Luxra néhány órát,de ezen kívül is üzen Twitteren,ír SMS-t ,vagy felhív,csak úgy. Mondhatni,minden ugyanolyan mint régen. Mindent elmondok neki- szinte- és azt hiszem,tényleg elmélyül ismét a barátságunk. Már nem sírok esténként,és nem kelek reggelente bucira dagadt szemekkel. Nincs okom könnyekre. Soha többé.
Aztán anyu.. Hát,miután megtudtam Louitól,hogy enyhén szólva hazudott az arcomba,hónapokig, határozottan berágtam Rá,és összevesztünk.  Másnap este beköltöztem Louisékhoz,mármint átcuccoltam ideiglenesen. Apával minden második-harmadik nap beszélek telefonon,és néha összefutunk,de semmi konkrét. Anyuról azóta sem hallottam,kivéve persze azt,hogy állítólag nagyon kivan akadva.  Én is ki voltam, bocsánat.
Ez a srácoknál lakás,kb. 4 napig tartott. Eleanorral annyira lehaverkodtunk,és olyan szinten megváltozott a véleményem Róla,hogy összeköltöztünk egy albiba. Louis ragaszkodott hozzá,hogy Ő fizesse,mondván "Jelenleg a két legfontosabb nő vagyunk az életében". Édes.Szóval El-lel nagyon jól megvagyunk, kompromisszumban élünk,és amikor tudunk kimozdulunk kicsit. Persze azon kívül, hogy naponta vigyázok a kiscsajszira, általában a fiúkkal vagyunk,tehát nem könnyű szabadulni Tőlük. De azt hiszem,nem is akarok..
És végül,de egyáltalán nem utolsó sorban Harry.Krisztusom,teljesen odáig vagyok Tőle. Annyira édes,figyelmes,helyes,és  cuki srác,hogy az hihetetlen. Loui mellett Ő az,akivel órákat tudok beszélni a semmiről. Persze Louis örök számomra,de Hazz-vel valamiért mégis  más. Amikor együtt vagyunk,kicsit olyan,mintha nem létezne semmi rajtunk kívül. Csak Ő és Én,egy magánuniverzumban. És azt hiszem,ez így van rendjén. Számtalanszor sétáltunk már kézen fogva,vagy puszilgattuk egymást nyilvánosan. Összehoztak vele az újságok,de tisztáztuk,hogy csak barátok vagyunk,és egy ideig még valószínűleg azok is maradunk. Elméletileg.
Ja,és persze Lexiről is ejtek pár szót. Teljesen oda ,meg vissza van,amiért a nővére a híres One D-vel haverkodik,és persze totál felkapott lett,amint kiderült,hogy közünk van egymáshoz. Pff..mindegy.Kis haszonleső. Haha,dehogy. Semmi ilyesmiről nincs szó,mindent összevetve szerintem kicsit azért közelebb kerültünk egymáshoz,és csak remélni tudom,hogy nem a fiúk miatt van mindez.
És ha már ilyen litániázós- napot tartok,akkor gyorsan elmondom még,hogy a többi fiúval is elég jól megvagyunk. Talán Niall az,aki valamiért tartózkodóbb velem kapcsolatban,de nagyon cuki fiúnak tartom,és biztos vagyok benne,hogy rövid időn belül barátság köttetik majd közöttünk.Legalábbis remélem..
Oh,és a nagyszerű Liam. Komolyan mondom,imádom. Hugom helyett bátyám,szóval minden nagyon oké vele,amitől elmondhatatlanul boldog vagyok.
Aztán ott van drága Zayn barátunk is. Tegnap előtt hármasban elmentünk vásárolni. Mármint Ő,Perrie,meg Én. Kicsit tartottam a gyertyatartó szereptől,de semmi ilyesmi nem volt,tök haverilagosan viszonyultak egymáshoz-egy-két csóktól eltekintve,de azt hiszem,hogy ez egy ilyen boldog párnál természetes. Szóval Perrievel együtt nagyon imádom Őket. Esküszöm,hajthatatlanul hülyék mindketten,és pont.
Szóval így mindent nézve,azt hiszem tényleg ez volt életem 2 legmozgalmasabb hete,ami nagyon durva,de mindannyian annyira elevenek,és lefoglalhatatlanok,hogy hihetetlen. Azt érzem,hogy most először vagyok vele úgy,hogy végre minden tökéletes,és felhőtlen. De vajon meddig? Ha a kérdéstől nem is,de a választól azért félek. Mert minden jót,némi rossz követ.Nem de bár?