2013. október 10., csütörtök

6.Fejezet-Csak barátok*

Köszönjük a rengetetg kommentet,és az új feliratkozókat,illetve a kedves szavakat. Mind nagyon-nagyon jól esett! Köszönjük, hogy mellettünk vagytok,és olvassátok a történetünket ! Ez sokat jelent nekünk ! Sok puszi a következő részig: Ana&Becky.
Hatodik fejezet

*Kate szemszöge*

 Annyira fájt,amikor kimondta ezeket a szavakat. Nem hiszem el ,hogy ilyesmit feltételez rólam.
RÓLAM.
Arról az emberről, akivel kisgyerek kora óta jóban van. Aki mellette volt, ameddig csak lehetett. Erre tessék. Undorító módon hátba támad. Keserű epe marta a torkomat, és a könnyek összegyűltek a szememben. Mély levegőt vettem, és összeszorítottam az ajkam.
-Tudod mit? Menj a francba!-sziszegtem, majd felrántottam az ajtót, és kirohantam.
Lesiettem a lépcsőn. A könnyek már folytak az arcomon. Nem tudtam, és nem is akartam megállítani őket. A többiek- a hangokból ítélve- éppen a nappaliban ülve nevetgéltek, amikor leértem. Nem nagyon láttam semmit a szememet elborító könnyfátyol miatt, csak azt,hogy valaki felugrott a kanapéról, amint meglátott.
-Istenem, mi baj van?
-Semmi, hagyjatok.
Kitértem Harry elől, és rohanni akartam, de elkapta a karomat, és szembe fordított magával. Felemelte az ajkamat, és letörölt egy kósza könnycseppet az arcomról.
-Mit csinált?
-Utálom. -motyogtam, majd a fejem a vállába fúrtam.
Keserves zokogásban törtem ki. És akkor, amikor az ujjai végigszaladtak a hátamon, így nyugtatva engem, akkor rájöttem. Rájjöttem, hogy az volt Louis baja, hogy elhanyagoltam, és helyette, inkább Harryvel foglalkoztam, amikor lehetett. Minden szabadidőmet mellette töltöttem, és vele voltam. És ezért talán egy kicsit azt érezte, hogy megcsalom Őt, egy bizonyos szinten. És ezért gondolhatta azt, is hogy lefeküdtünk. De persze ez nem mentség számára. Tudnia kellett volna, hogy milyen ember vagyok. Rákellett volna jönnie, mielőtt felteszi ezt az ostoba kérdést, hogy mennyire szívbajos, és megfontolt vagyok ebben a témában. Annyiszor beszéltünk arról, hogy mennyire nem adom magam könnyen, és hogy milyen nehéz eset vagyok. Mert nekem szerelem kell ehhez vagy ha szerelem talán annyira nem is, akkor legalább egy hosszú idejű ismertség, és ezt Ő nagyon jól tudta. Mégis megkérdezte. És tudom, hogy csak azért, hogy bántson. Morbidul hangzik, de tudom hogy csak ezért kérdezte meg. Mert bosszút akart állni, amiért neki direkt megmondtam, hogy ne jöjjön értem, Harry meg haza hozhatott, és velem tölthette az időt, amit eredetileg én teljesjogú pihenésre akartam szánni. De Louis kimaradt a részletekből. Nem tudta, hogy kb. a fél délutánt átaludtam, és nem Harry-n lógtam. De mindegy volt. Mert akkorra már annyira rohadtul megbántott, hogy az hihetetlen.
Harry mellkasába zokogtam, és nem érdekelt semmi. Csak nyugtatott, és csitított a szoba közepén, miközben mindenki tudta, aki jelen volt a szobában, hogy valami olyan történt ott fent, ami nagyon mélyen érintett. Idegesített, hogy néznek, és hallgatják a sírásomat. Persze tisztában voltam azzal, hogy aggódtak,de akkor is. Egyszerűen zavart. Nem tehetek róla.
-Mondd el,hogy mit mondott.
-Csak vigyél fel. Kérlek.
-Oké.
<3Harry szószerint értette a kérésem, ugyanis fogta magát, a lábam alá nyúlt, és felkapott. Továbbra is a mellkasába fúrtam a fejem, egyik kezemmel pedig a nyakát öleltem, míg a másik a fürtjeivel küzdött. Annyira imádtam a haját! Néhány röpke lépéssel, és egy ajtócsapódással később már fent is voltunk Harry szobájában. Letett az ágyra, mire oldalra fordultam. Ő mögém telepedett, kezét a derekamra csúsztatta, és simogatni kezdett. De csak megnyugtatás céljából természetesen. Addig círogatta a bőröm, míg a hüppögésem, és sírásom alább nem hagyott, majd végül el nem csendesült.
Ekkor megfordított, és orrát az orromhoz érintette. Kirázott a hideg.
-Most már elmondod, mivel sikerült ennyire megbántania?
-Nem lényeg.
-De nekem igen. Kérlek.
Kiskutya tekintete azonnal bevált. Sóhajtottam.
-Megkérdezte,hogy hagytam-e, hogy megdugj.
Harry szemöldöke felszaladt, és szemlátomást meglepődött. Hmm. Osztoztam az érzésben.
-Ez most komoly?
-Neem, viccből bőgtem húsz percig.
-Oké, csak kérdeztem. De nem is értem, hogy feltételezhetett rólad ilyesmit. Még ha tőlem kérdezte volna meg, hogy bepróbálkoztam-e nálad, azon nem lepődtem volna meg. De ez. Most ez sokkolt. Nagyon.
-Engem is. És ezzel most elérte, hogy ha egy életre nem is, de egy időre meggyűlöljem. Ennyi. És most haza megyek, ha nem gond.
-Dehogy gond. Haza is viszlek, szívesen. Eleanort meg ráuszítom Louisra, aztán majd én is elbeszélgetek vele.
-Nem,nem kell. Teljesen felesleges. Igazából nem is érdekel. Most csak haza akarok menni, meginni egy csésze forró teát, beülni egy kád vízbe, aztán elaludni. Jelen pillanatban ennyi ami izgat, és pont.
-Értem, kisasszony. Viszont azt megengedi, hogy esetleg ott töltsem a mai éjszakát önnél? Semmi hátsó szándék. Csak biztonságban akarlak tudni. De ha akarod, akkor itt is maradhatunk, mert akkor legalább nem kettesben kell lenned velem, hanem itt vannak a közelben a többiek is. De tényleg szeretném tudni, hogy jól vagy.
Annyira aranyos volt ! Nem tudtam elképzelni,hogy mit tehettem a múltban, amivel kiérdemeltem egy ilyen csodás barátot. Imádom Harry-t. Gondolkozás nélkül válaszoltam.
-Oké,menjünk. De akkor hozz ruhát. Kétlem, hogy a piros tangám, jó lenne rád.

*

Amint haza értünk, ledobtam magamról a cipőt,és a farmerkabátot, majd besétáltam a konyhába. Kinyitottam a hűtőt,és joghurt után kezdtem kutatni benne. Amikor megtaláltam a hőn áhított táplálékot, becsuktam az ajtót,és egy kanállal a kezemben leültem a bárszékre. Felnyitottam a csomagolást ,és enni kezdtem. Harry a falnak dőlve, egyik kezét zsebre dugva kémlelte minden mozdulatomat. Ajkán kis mosoly játszott, de a szeme aggódást sugallt. Tudtam, hogy nagyon haragszik Louisra,de tűrtőzteti magát,és hogy csak engem félt. Hmm. Irónikus. Attól az embertől félt,akit akkoriban nagyon szerettem. És még most is szerettem,de azzal a kedves kis kérdéssel mindent elrontott egy időre. Viszonylag gyorsan falatoztam, mert minél előbb ágyba akartam kerülni. Fáradt voltam,nyúzott, és hangulatmentes. Ja,és hülyén is éreztem magam.

-Nyúzottnak tűnsz.

-Az is vagyok.

-Felmegyünk lefeküdni? -kérdezte Harry. Mosolyogni kezdett,de nem csinált mást.
Kikerekedtek a szemeim , és felszaladt a szemöldököm. Éppen megakartam szólalni,amikor Hazz elröhögte magát.
-Aludni,te hülye.
Nagy kő esett le a szívemről.
-Ja,igen.
Kidobtam a  joghurtos poharat,és a mosogatóba tettem a kanalat,majd hagytam hogy a világ legeslegjobb fiúbarátja a derekamra tegye a kezét,és felkísérjen a szobámba, majd mellém feküdve ,megnyugtató szavakat suttogva segítsen át ezen a számomra fájdalmas napon. Azt hiszem, mindenkinél jobban szeretem Őt. Persze, csak ,mint barátot. Mert mi nem vagyunk mások. Csak barátok.

2013. október 5., szombat

5.Fejezet-Csalódtam benned*

Helloooo, bébibogyók ! Viszonylag hosszú ideje nem jelentkeztünk résszel,de ennek csakis kizárólag az iskola,és a sok tanulás az oka. Én (Ana) felvtelire készülök,és rohadt sokat tanulok,ráadásul most még le is betegedtem.. Becky pedig alapjáraton is elég elfoglalt. Igyekeztünk sietni a résszel,hát így sikerült. Reméljük,hogy azért tetszeni fog,és szeretni fogjátok. Azért hagyatok kommikat is, 8-10! Aki pedig rendszeresen olvassa, az iratkozzon fel, és a blog following-on is tudtok követni minket!  Jó olvasást ! :) ♡♡ Xxx B&A.


Ötödik fejezet
*Louis szemszöge*

Katie-t 2 hete nem láttam,mert visszautazott Doncasterbe,az érettségi miatt. Annyira hiányzik! Ma jön haza, de ragaszkodott ahhoz, hogy ne menjünk ki elé a reptérre. Igen,ő az a Katie akit én megismertem. Sosem szerette a nagy felhajtásokat. Az, hogy Lux bébicsősze lett, az puszta véletlen,és hát nem is tudott róla,hogy hová kerül. De azért élvezi, szerintem. Én ennek nagyon örülök, hiszen újra barátok vagyunk, bár nem úgy mint régen. Mindez Grace miatt van. Nem értem, miért akadályozta meg a beszélgetést. Semmi rosszat nem tettem ellene, hogy utálni a kéne vagy bármi.
Holnap újra fellépés lesz, bár a srácokkal most is csak lazulunk. Niall jelenleg a konyhában kutatgat étel után, Liam és Zayn Xboxoznak, Harry meg... Harry megs zokás szerint eltűnt.
*Katie szemszöge*
Vége az egész érettséginek és újra London-ban vagyok...Kb 10 perce. Nem rég szállt le a gép. Eldöntöttem,hogy fogok egy taxit,ami haza visz. Amikor ki léptem az reptér ajtaján meg láttam egy ismerős kocsit. Fekete Rang Rover... és még a rendszáma is ismerős volt. De honnan ? Oh,hát persze. Harry! Mi a fenét keres ő itt!? Lőttek az "A" tervemnek. Pont ott a taxi parkoló hely előtt parkol. Akkor jöjjön a "B" terv, kerüljük el Harry Styles és tegyük úgy, mintha észre se vettük volna. Oké. Irány jobbra. Elindultam, remélve, hogy Harry nem vett észre. Csak azt nem tudom, hogy mivel menjek majd haza, ha nem taxival. A buszozás túl hosszú idő lenne, hiszen megkerülném a fél várost és azután érnék csak haza. Nincs más választás. A lépteim egyre gyorsultak, és oldalra pillantottam és megláttam magam mellett Harry kocsiját. Pontosabban már Harry fejét, mert az ablaka le volt húzva. Hogy az a.. -Hová siettsz ennyire?-csábos mosollyal nézett Rám. -Haza.-kurta vállrándítással jeleztem,hogy menni szeretnék. -Szállj be. Haza viszlek. -Mondtam, hogy ne gyertek el értem. Inkább buszozom. -Ezt te sem gondolhatod komolyan. Megkerülöd a fél várost ahelyett, hogy egyenesen haza vigyelek? -Pontosan tudod, hogy miért nem akartam, hogy elgyertek értem. De te mégis itt vagy.Miért? - nem válaszolt. A hátam mögül hallottam visítozó lányok hangjait. Már csak ez hiányzott. Biztos felismerték a kocsiját. Kellett neki idejönnie! -Katie szállj be, ha nem akarod, hogy a tömeg eltaposson. És én sem szeretnék itt maradni. - nézett kis kölyök kutya szemekkel.Hogy én mennyire utálom Őt. -Na jó rendben, de egyenesen haza viszel - gyorsan beültem a kocsiba. Egyből a gázra taposott, amit becsuktam magam után a kocsi ajtót. -Ja.De azután pedig a hozzánk. -És a pihenő időm? Semmit sem aludtam a repülőn. Este átmegyek. Egy pillanatig gondolkodás suhant át az arcán,majd biccentett. -Rendben.Gyorsan megérkeztünk. Vagy csak nekem tűnt olyan gyorsnak. Oda pillantottam a házra, de semmi fény, ami azt jelentette, hogy Eleanor Louis-nál van, vagy valahol a városban. Nincs kedvem egyedül lenni, így gondoltam megkérdezem Harry-t, hogy itt marad-e addig, míg El haza nem jön. -Ki nem hagynám - pervez mosollyal reagált.A szememet forgattam,majd kinyitottam a kocsiajtót,és kiszálltam.Bementünk a házba. Leültettem a kanapéra, hogy várjon meg ott, míg fel megyek a szobámba. A bőröndömből kipakoltam mindent, ami volt benne. A szobám úgy nézett ki, ahogy hagytam. Bár volt egy valami ami nem az enyém volt. Egy fénykép az éjjeli szekrényemen. Közelebb mentem és megnéztem alaposabban. A képen mi vagyunk rajta Louis-szal, még úgy 15 éve készült. Louis éppen puszit ad az arcomra. A parkban készült. Kiszedtem a képet a keretből és meg néztem a hátulját.
"Olyan jó, hogy újra barátok lehetünk. Annyira szeretlek! Louis XOXO"
Louis, mindig írt valamit a közös képeink hátuljára. És minden alkalomnál sírni kezdtem,amikor elolvastam és vissza gondoltam a múltra.Eddig ez egy fájdalmat okozó emlék volt,hiszen ha belegondolok, folyton ürességet éreztem,de ami óta újra itt vagyunk egymásnak,annyira más minden. Szinte egyszer sem sírtam. De most. Záporként folyt a sós folyadék a bőrömön,letörölve maga előtt a sminket. Eldőltem az ágyamon,és a párnába temettem a fejem. Hüppögve, levegőért kapkodva sírtam. És nem,nm a fájdalom miatt. Most az egyszer nem. Hanem a boldogságtól.
-Katie miért sírsz? - megfordultam a hang irányába. Harry állt az ajtóban. A kezemmel gyorsan letöröltem a könnyeimet. A képre szegezte tekintét, azután pedig vissza rám - Miatta sírsz ? -kissé talán megvetően biccentett Lou felé a képen.Csak bólintani tudtam. A fotót vissza raktam a keretébe, és letettem oda ahol volt. Elindultam felé, ő pedig átölelt.Szorosan fgtam,és magamba szívtam az illatát. - Gyere menjünk le, csináltam neked kaját.
*Harry szemszöge*
Miután Katie megette az ebédjét, leültünk a kanapéra tv-zni. Nem is figyeltem arra ami ment, csak azon tudott járni az agyam, hogy mi az a kapocs Katie és Louis közt, ami ennyire összetartja őket. Úgy értem, hogy ilyen érzelmeket tudnak egymást közt kiváltani, mert El-el nem ilyen a kapcsolatuk. Bár ez nem meglepő, hiszen El-el csak azért van együtt, mert a kiadó, így tarja jónak. Hmm.We love Modest. Lol. Jó részben én is hibás vagyok, mert én mutattam be neki akkoriban, de nem gondoltam volna, hogy ő ilyen csaj. És még azt sem értem, hogy Lou miért hagyta a két lányt együtt lakni!? Hát persze, Katie semmiről sem tud, ő abban a tudatban él, hogy Louis boldog Eleanorral, és minden rendben van. Aha,majdnem.
Telefonom rezgésére lettem figyelmes. Előkaptam a zsebemből. Egy SMS jött Niall-től.
"Hol vagy haver? Tök rég óta elmentél, és még azt sem tudjuk, hogy hová. "
Rápillantottam Katie-re aki éppen szunyókált az ölemben.
"Katie-nél vagyok. Ne aggódjatok. Éppen alszik, amint felkelt megyünk is.

*Kate szemszöge*
Ok,az utolsó emlékem a,hogy tévézünk Harryvel. Aztán..Aztán bealudtam.Ez az. Álmosan nyitottam ki a szemem,és dörzsölni kezdtem. Ásítottam egyet,majd felakartam kelni,amikor Harry lefogott.
-Ugye nem akarsz lefejelni ?
Reszelős hangjától megborzongtam.Nevetni akart. A mély bariton,amit annyira szerettem hallgatni, most vicces kedvében volt.
-Ha csak te, nem akarod.
-De,minden vágyam, milady.
-Ez esetben..
Kell a teste.:( Azzal a lendülettel felültem,de Harry időben kihúzta magát alólam,és felállt. Kacagni kezdtem,és mire észbe kaptam volna, Harry már felettem volt,és ujjai szántották a bőrömet. Jól eső nevetés hagyta el a torkomat, miközben Harry a csípőmön ült,és csiklandozott. Feltolta a ruhát a hasamon,és úgy csikizett.
Igazából fel sem tűnt,hogy bugyiban vagyok. Fent,amikor elkapott a sírhatnék, átakartam öltözni,de nadrágot már nem vettem fel. NEM HISZEM EL,HOGY HARRY ÖLÉBEN ALUDTAM,SZINTE EGY SZÁL SEMMIBEN. A nevetéstől könnyezni kezdtem,és vonaglottam ujjai nevettető mozgása alatt.
-Hazz,engedj el. KÉRLEK.
-Hááát.
-Könyörgöm.
-Oké.
Elengedett,majd nevetve felhúzott,és elém térdelve megfogta az arcom. Ujját végig húzta az arccsontomon,és a fülem mögé tűrt egy rakoncátlan hajtincset. Ajkai elváltak,és élesen beszívta a levegőt. Tudtam, hogy megakar csókolni. De én.. én nem akartam. Nem most. Nem így. Nem ilyen korán. Alig ismerem egy hónapja. Jó,másnak ez nyilván már ott tartana,hogy "ágybaviszlek",de én nem ilyen vagyok.
-Harry.
Finoman eltoltam magamtól,és halványan rámosolyogtam. Értetlenség szaladt t az arán,és ráncolni kezdte a homlokát. Oda hajoltam,és megpusziltam a bőrét.
-Ne rontsuk el.
Nyelt egyet, majd mosoly ült ki az ajkára,ami nem érintette a szemét.
-Akkor megyünk ?
***
-Szia Idegen.
Liam nevetve kapott fel,és pörgetett meg,amikor meglátott. Őszinte öröm volt az arcán.
-Hello. Most már letehetsz- kacagtam.
Mikor a lábam épségben érte a földet,mgöleltem a többieket is,akik azt hiszem szintén örültek nekem. Ez furcsa volt. Hiszen hirtelenjében annyi barátom lett. Annyi igazi, őszinte,szerető barátom. Ilyesmiben sosem volt részem. Soha nem érezhettem,hogy ennyien vannak mellettem, ráadásul mind olyanok,kik szeretnek. Mindig csak Louis volt. Vagyis egy ideig. De soha nem volt senkim,akinek elmondhattam volna a titkaimat,anyun,vagy néha Lexin kívül. És azt hiszem,ez miattam volt. Annyira sajnáltam magam, hogy észre sem vettem ,mint repülnek el mellettem az évek, és mint magányosodom el. De most. Életemben nem voltak ennyien körülöttem,akik szerettek volna. Mosolyogva, könnyekkel telt szemmel néztem végig a barátaimon.
-Héé. Mi baj ?
Eleanor kedves,aggódó hangjára lettem figyelmes.
Csak megráztam a fejem,majd megöleltem Őt.
-Annyira szeretlek.
-Én is, Kate,én is.
Amikor megjöttem Louis még a szobában volt,és mosolygott,viszont mire elengedtem El-t,már eltűnt. Értetlenkedve forgolódtam , de nem láttam sehol. Elnézést kértem a többiektől,és felszaladtam az emeletre, Louis szobájához. Bekopogtam az ajtón, de mivel nem jött válasz, egyből benyitottam. Hiszen mégis csak a legjobb barátomról van szó. És hogy őszinte legyek, annak ellenére, hogy biztos voltam benne, hogy valami baja van, szarul esett , hogy még csak nem is köszönt,amikor megérkeztem.
-Neked is szia.
Nem tudtam elrejteni a gúnyos hangomat.
-Örülök, hogy ennyire örülsz nekem.
Odasétáltam az ágyhoz,amin Louis feküdt. Leültem,és nem szóltam semmi.t Loui sem reagált,még csak felém sem nézett.Értetlenül álltam az eglsz helyzet előtt. Mi rosszat tettem, vagy mondtam, amivel kiérdemeltem ezt a megalázó viselkedést ? Semmi nem jutott az eszembe,amivel megbántottam volna Őt.
Muszáj voltam megkérdezni.
-Louis, mi rosszat tettem ? Akármi is volt az, sajnálom.
Megmozdult,majd felült, és rám nézett. Szemében kétség, bizonytalanság,és kíváncsiság táncolt. Amikor megszólalt,hangja fenyegetően halk,és nyugodt volt,de tudtam, hogy nem szabad, hogy félre értsem a kérdést. Mégis megtörtént. Csak annyit mondott.
- Hagytad, hogy megdugjon ?
Ezzel elhidegítve engem magától.

2013. szeptember 27., péntek

Hír!!

Mint látjátok nem új résszel jöttünk. Csak azt szeretnénk elmondani, hogy nagyon sajnáljuk, hogy már több, mint két hete nincs új rész.! De igyekszünk. És számításaim (Becky) szerint úgy 4 nap és jön a következő rész! Nagyon szépen köszönjük a 21 feliratkozó és több mint 2800 oldal megtekintést! <3
Addig is csatlakozzatok a facebook csoporthoz :D
Ana & Becky

2013. szeptember 7., szombat

TRAILER!!

Szeretnénk bejelenteni, hogy igen is elkészült a blogunk TRAILERje! Szóval klikk rá  és nézzétek meg minél többen :)) Köszönet jár érte Nagy Dorinának! És továbbra is szeretnénk, ha minden rendszeres olvassónk feliratkozna. Sokat jelentene ez nekünk! Puszi: Ana & Becky <3

4.Fejezet- Találkozás*

Oooooo,Drágák! Köszönjük a rengeteg kommentet,nagyon örültünk neki! Édesek vagytok,nagyon szeretünk Titeket! Ami engem illet (Ana) rohadtul nem várom a sulit. Ti hogy vagytok ezzel?:S Puszi mindenkinek. 11 komi után látjuk egymást! Legyen kellemes első hetetek! :* Ana&Beccky



Negyedik fejezet
A szívem hevesen  dübörgött a mellkasomban,és a térdem megremegett. Verejtéktől izzott a tenyerem,s a kevéske ruha,ami volt rajtam is soknak számított. Hirtelen melegedett fel a levegő körülöttem. Nem mertem megfordulni, sem megszólalni. Hallottam,hogy nyitódik az ajtó,s a lépteket már hangok,és kacajok is követték.
- Heló mindenkiiiii! –üvöltötte valaki,majd amennyire láttam fél szemmel,körbe ölelgette a társaságot.
- Sziasztok!  –Harry mély baritonja szólalt meg  mosolyogva. Velem szemben állt, látta a zavaromat, és ijedtségemet, de nem nagyon törődött vele. Keze a kézfejemre siklott, ujjait enyémekre kulcsolta,és halvány mosolyt ejtett felém.
- Hali- szólt egy lány hang, majd a könnyed test Harryhez libbent, s megölelte Őt. Harry viszonozta az ölelést, de nem engedte el a kezem. A hölgyemény arcát barna hajkorona díszítette, ami kis barna hullámokban omlott vállára. Mikor szembe fordult velem,és rám mosolygott, azonnal felismertem az arcáról, és stílusáról. Ő volt Eleanor. Éveken keresztül utáltam csak azért, mert Ő Louis mellett lehet. Féltékeny voltam Rá, mert Ő kellett Louisnak. Nem úgy, mint Én.
Mély levegőt vettem, és halványan Rá mosolyogtam. Összeszaladtak a ráncok tökéletes arcán. Vékony ujjai vállamra tapadtak,és aggodalmas szempárral meredt rám.
-Jól vagy?
-Mmm. Azt hiszem, igen, köszönöm.
-Akkor okés. Egyébként téged még nem ismerlek, de..- nézett az összekulcsolt ujjainkra Harryvel.-...azt hiszem megfoglak.
-Igen, de…öhm. Mi nem..szóval én nem vagyok senkije. – motyogtam tűzvörös arccal. Eleanor felkuncogott.
-Eleanor vagyok.
-Tudom. Katie - mosolyogtam most már őszintén, mert a kisugárzása annyira pozitív volt, hogy nem tudtam nem mosolyogni. Azt hiszem, talán tévedtem vele kapcsolatban.
–Nagyon örülök.
Annyira azért talán mégsem..
-Én is. –biccentett, majd átnézett a vállam fölött, és a szeme felragyogott, ajka pedig bámulatosan felfelé görbült. Ellépett mellettem, és egy fiú nyakába borult. Nem néztem oda, mert nem voltam rá képes. De mégis tudtam. Tudtam, hogy kinek az ölelését élvezi.

Lecsuktam a szemem,és mély, szaggatott levegőt vettem. Harry már nem mosolygott. Láttam a szemében valamit. Mintha tudna arról, hogy ismerem Louist.
De mégis honnan tudna róla? És ekkor villámcsapásként ért a felismerés. Tegnap nem értettem,miről tudott annyira jól elbeszélgetni Lexivel, de most..Istenem,esküszöm kinyírom.
-Hé Kate. Nem mutatkozol be a többieknek? – kérdezte Niall, mire megfordultam, és mosolyt erőltettem magamra.
Louison nem változott semmi. Ugyanúgy mosolygott ,és figyelt, mint mikor háttal álltam. Igaz, rengeteget változtam, és hosszú idő eltelt, de fájt,hogy nem reagál.
-Szia, Zayn vagyok. Te pedig gondolom Kate- nevetett fel ,majd megölelt.
-Örülök.-mosolyogtam.
-Én is! –Zayn elengedett, és hátra lépett, majd egyik pillanatról a másikra,már Perrie karjai vontak körbe.
-Perrie - motyogta.- Örvendek.
-Katie. Én is.
Imádtam Perriet. A példaképem volt, az az ember, akire felnéztem, akit imádtam, annak ellenére hogy lány. Nem volt még olyan énekesnő, akit ennyire tiszteltem volna, mint Őt. Elnevettem magam.
-Jesszusom, eszméletlenül imádlak.
A többiek felröhgtek, Perrie pedig végig simított a karomon.
-Annyira aranyos vagy, köszönöm.
Elmosolyodtam, majd kelletlenül Louisra néztem.
Felém lépett, és Rám mosolygott. Felemelte a kezeit, megölelt, és magához húzott. S közben a lelkem ezer apró darabra hullott,és a könnyek összefutottak a szememben. Ennyit jelentett neki a barátságunk? Hogy évekkel később már meg sem ismer? Komolyan? Őszintén csalódtam benne. Lehet, hogy jobb lett volna, ha addig elmegyek, amíg még lehetett. Megmentettem volna magam egy átsírt éjszakától..talán.
-Hiányoztál kislány.-suttogta, miután elengedett. Végig húzta az ujjpercét az arcomon,én pedig megremegtem. Hát megismert? Felnéztem az arcába, és ahogy újra belenéztem a szemébe, nem bírtam. Átszakadt egy láthatatlan gát, és a könnyek csorogni kezdtek az arcomon. Lou arcáról lehervadt a mosoly, és magához vont. Nem érdekelt, hogy ott van Eleanor. Nem érdekelt, hogy ott vannak a barátai. Hogy ott van a One Direction. Nem érdekelt, hogy megbántott. Hogy ott hagyott. Hogy nem törődött velem. Egyszerűen a mellkasára hajtottam a fejem,és némán zokogtam.
-Csitt – Lou simogatta a hátam, és nyugtatott. Annyira hiányzott!! Világ életemben Ő volt az egyetlen ,és legjobb barátom! Mindennél jobban fájt, amikor elveszítettem. Mindig csak barátok voltunk és soha nem volt köztünk több. De mégis annyira bensőséges volt a viszonyunk.
-Te is hiányoztál - mosolyogtam, rá a szememet elborító könnyfátyol alól. Elfogadtam a felém nyújtott papírzsepit, amit Harry adott, és megtöröltem a szemem. – Miért nem kerestél? – suttogtam, és csak reméltem, hogy kedvezni fog a válasza.
Elengedtem, mikor összeráncolta a homlokát. Egy percig,mintha értetlenség suhant volna át a vonásain.
-Én kerestelek, kislány. Te nem akartál velem soha beszélni.- motyogta. Mi van? Teljesen hülyének néz? Azt hiszi,hogy beveszem ezt a maszlagot? Na neeeem. 
-Hát, elég bénán kereshettél, ugyanis az én telefonom egyszer sem csörgött.
Letöröltem a kézfejemmel a könnyeimet a szemem alól, majd gúnyosan összevontam a karjaimat  a melleim előtt.
Loui nagyot nyelt,és folytatta.
-Mindig Grace vette fel, és amikor azt mondtam, hogy beszélni akarok veled, akkor közölte, hogy nem vagy rám kiváncsi és, hogy egy életre megutáltál. Nagyon fájt..de egy idő után beletörődtem, mert lehet, hogy én is így reagáltam volna rá. Ne haragudj rám, Katie. Iszonyatosan hiányzol te is, és a barátságod is! Te voltál a legjobb barátom! Annyi mindent éltünk át együtt. Nem dobhatjuk ezt csak úgy el. Hé.-nyúlt az állam alá - Most miért sírsz? Mi rosszat mondtam?
Igaza volt.Tényleg sírtam.De észre sem vettem,amíg meg nem kérdezte a könnyeim okát. Csak vállat vontam. Nem hiszem el. A saját anyám. Hogy verhetett át ennyire? Miért kellett ezt tenni? Annyiszor meséltem neki, hogy mennyire rossz nekem Louis nélkül, és ő mindig adta a megértő anyukát, holott miatta volt minden. Istenem. Miért kellett ez? Miért kellett ekkora fájdalmat elviselnem? Ez azt hiszem..már túl sok az én moderálatlan, antiszociális lelkemnek.
Pislogtam párat,majd az arcomra erőltettem egy kelletlen mosolyt.
-Hát,én erről semmit sem tudtam,de persze már teljesen lényegtelen. A legfontosabb,hogy most mindketten itt vagyunk,és rajtunk áll,hogy hogyan tovább.
Louis elmosolyodott,és azzal,hogy magához szorított,némán,szavak nélkül tudatta velem,hogy mi lesz ezek után.

*2 héttel később*
-Louis, ne! Kérlek, hagyd abba ! Ne ! Megfogok fulladni,komolyan mondom ! -nevettem,miközben Louis lovaglóülésben a combjaimon ülve leszorított a kanapén,és irdatlanul csikizett. Kifejezetten könnyeztem a viháncolástól. Rosszabb voltam mint egy tinédzser. De bármit mondtam vagy csináltam,Ő nem hagyta abba,míg végül Harry meg nem jelent,és nem öntötte a fejére az addig a kezében tartott popcornos tálat,amiből persze Rám is bőven jutott.
-Állat !-morgott Louis,de nem tudta eltitkolni a szava mögött rejlő szeretet. Mielőtt leszállt Rólam,homlokon puszilt,majd felállt,és Harry vállát meglökve, nevetve távozott  a nappaliból.
-Kösz, mester.
-Nincs mit Szivi.
Styles rám kacsintott,és nem törődve a popcorn maradványokkal, levágódott a kanapéra,én pedig felültem,mire a fejét a lábamra hajtotta,és bekapcsolta a TV-t.
Két hét telt el azóta,hogy újra találkoztunk Louis-szal. Istenem,mennyi minden történt azóta ! De akkor sorjában. Kezdem Louival. Minden nap találkozunk. Ez persze, leginkább annak köszönhető,hogy még mindig vigyázok napi szinten Luxra néhány órát,de ezen kívül is üzen Twitteren,ír SMS-t ,vagy felhív,csak úgy. Mondhatni,minden ugyanolyan mint régen. Mindent elmondok neki- szinte- és azt hiszem,tényleg elmélyül ismét a barátságunk. Már nem sírok esténként,és nem kelek reggelente bucira dagadt szemekkel. Nincs okom könnyekre. Soha többé.
Aztán anyu.. Hát,miután megtudtam Louitól,hogy enyhén szólva hazudott az arcomba,hónapokig, határozottan berágtam Rá,és összevesztünk.  Másnap este beköltöztem Louisékhoz,mármint átcuccoltam ideiglenesen. Apával minden második-harmadik nap beszélek telefonon,és néha összefutunk,de semmi konkrét. Anyuról azóta sem hallottam,kivéve persze azt,hogy állítólag nagyon kivan akadva.  Én is ki voltam, bocsánat.
Ez a srácoknál lakás,kb. 4 napig tartott. Eleanorral annyira lehaverkodtunk,és olyan szinten megváltozott a véleményem Róla,hogy összeköltöztünk egy albiba. Louis ragaszkodott hozzá,hogy Ő fizesse,mondván "Jelenleg a két legfontosabb nő vagyunk az életében". Édes.Szóval El-lel nagyon jól megvagyunk, kompromisszumban élünk,és amikor tudunk kimozdulunk kicsit. Persze azon kívül, hogy naponta vigyázok a kiscsajszira, általában a fiúkkal vagyunk,tehát nem könnyű szabadulni Tőlük. De azt hiszem,nem is akarok..
És végül,de egyáltalán nem utolsó sorban Harry.Krisztusom,teljesen odáig vagyok Tőle. Annyira édes,figyelmes,helyes,és  cuki srác,hogy az hihetetlen. Loui mellett Ő az,akivel órákat tudok beszélni a semmiről. Persze Louis örök számomra,de Hazz-vel valamiért mégis  más. Amikor együtt vagyunk,kicsit olyan,mintha nem létezne semmi rajtunk kívül. Csak Ő és Én,egy magánuniverzumban. És azt hiszem,ez így van rendjén. Számtalanszor sétáltunk már kézen fogva,vagy puszilgattuk egymást nyilvánosan. Összehoztak vele az újságok,de tisztáztuk,hogy csak barátok vagyunk,és egy ideig még valószínűleg azok is maradunk. Elméletileg.
Ja,és persze Lexiről is ejtek pár szót. Teljesen oda ,meg vissza van,amiért a nővére a híres One D-vel haverkodik,és persze totál felkapott lett,amint kiderült,hogy közünk van egymáshoz. Pff..mindegy.Kis haszonleső. Haha,dehogy. Semmi ilyesmiről nincs szó,mindent összevetve szerintem kicsit azért közelebb kerültünk egymáshoz,és csak remélni tudom,hogy nem a fiúk miatt van mindez.
És ha már ilyen litániázós- napot tartok,akkor gyorsan elmondom még,hogy a többi fiúval is elég jól megvagyunk. Talán Niall az,aki valamiért tartózkodóbb velem kapcsolatban,de nagyon cuki fiúnak tartom,és biztos vagyok benne,hogy rövid időn belül barátság köttetik majd közöttünk.Legalábbis remélem..
Oh,és a nagyszerű Liam. Komolyan mondom,imádom. Hugom helyett bátyám,szóval minden nagyon oké vele,amitől elmondhatatlanul boldog vagyok.
Aztán ott van drága Zayn barátunk is. Tegnap előtt hármasban elmentünk vásárolni. Mármint Ő,Perrie,meg Én. Kicsit tartottam a gyertyatartó szereptől,de semmi ilyesmi nem volt,tök haverilagosan viszonyultak egymáshoz-egy-két csóktól eltekintve,de azt hiszem,hogy ez egy ilyen boldog párnál természetes. Szóval Perrievel együtt nagyon imádom Őket. Esküszöm,hajthatatlanul hülyék mindketten,és pont.
Szóval így mindent nézve,azt hiszem tényleg ez volt életem 2 legmozgalmasabb hete,ami nagyon durva,de mindannyian annyira elevenek,és lefoglalhatatlanok,hogy hihetetlen. Azt érzem,hogy most először vagyok vele úgy,hogy végre minden tökéletes,és felhőtlen. De vajon meddig? Ha a kérdéstől nem is,de a választól azért félek. Mert minden jót,némi rossz követ.Nem de bár?


2013. augusztus 25., vasárnap

3.fejezet-Nem hiszem el*

Sziasztok,bébik! Most,hogy két hét elteltével hoztuk a részt,azt hiszem,ideje beismerni: MIATTAM VOLT.(Ana) Nekem kellett volna megírni,de eszméletlen nagy ihlet hiányokkal küzdöttem,ráadásul talán lusta is voltam kicsit,ezért Becky írta meg az új fejezet elejét,én pedig kicsit belejavítottam,és megírtam a végét! Remélem,azért nem haragszotok Rám nagyon,de remélem,hogy azért tetszeni fog,és hagytok megjegyzést. SŐT. Ezt mindketten reméljük,azt hiszem! :D8-9 komment után újra találkozunk!:) Puszi xx B&A.


Harmadik fejezet

*Másnap reggel*
Ha azt mondom,hogy izgultam,akkor azt hiszem,nem fejezem ki magam eléggé.Konkrétan teljesen ki voltam akadva. Reggel már fél hétkor ébren voltam,és a Twitteremen járkáltam,egy meleg kakaó társaságában.Fél nyolc tájt felöltöztem,de a tükör előtt állva,inkább váltottam a szerelésemen,és valamivel elegánsabbra,mégis csajosra vettem a figurát. A hajamat lófarokba kötöttem,és kisminkeltem magam,valamennyire.Letipegtem az emeletről,és miután köszöntöttem apát,a konyhába mentem.A konyha pulton ültem éppen,és egy almát rágcsáltam,amikor összefutott a pillantásom egy kis cetlivel, amin anyu kézírását véltem felfedezni.
" Szép reggelt, Drágám. Legyen kellemes az első napod! Mellesleg az unoka tesód 2 nap múlva jön látogatóba,nem ártana ha rendet tennél a buborékodban.. Későn jövök ma haza. Anya xx "
A szememet forgattam a "buborék" szó láttán.Anya így nevezi a szombat,-bár fogalmam sincs miért- és néha elég irritáló tud lenni.Leszálltam a bútorról, majd kiegyensúlyozott léptekkel elhaladtam a háztartási gépek mellett,és a kukába hajítottam a cetlit. Felrohantam az emeletre,és bejelentkeztem a laptopomra.
Bejelentkeztem Twitterre, és írtam Abby-nek egy üzit,miszerint már várom,hogy újra lássam. Az órára pillantottam,éppen 8.45-öt mutatott,így lementem a földszintre.

-Majd jövök apuu!-üvöltöttem,majd becsaptam az ajtót. A fülembe dugtam az Ipodom fülhallgatóját,és elindultam a gyér,kora reggeli napsütésben,ami elég szokatlan erre felé. London nem éppen a napsütésről híres..
Beugrottam a Starbucks-ba egy kávéért útközben,és már rohantam is tovább. Fél kilenc lehetett,amikor egy stúdióhoz értem. Felvont szemöldökkel konstatáltam,hogy valószínűleg egy abnormális munkát kaptam.. Kissé megráztam a fejem,a nyakamba akasztottam a fülhallgatót,és bementem az ajtón. Egy recepció szerű nagy asztal állt előttem, mögötte egy magas,barna hajú nővel. Mosolya jellegzetes kamu mosoly volt;egyenesen lerítt róla. 
Halvány mosolyt pakoltam az arcomra,és kiegyen súlyozott léptekkel odamentem a pulthoz.

-Szia! Segíthetek?

-Mmm..Hello. Katie Crook vagyok,a bébiszitter. És,hát..mm. Az igazság az,hogy nem tudom,kire kell vigyáznom itt.Nem számítottam rá,hogy egy stúdióba hívnak. 

Azt hiszem,őszinte,kedves mosolyt villantott felém a csajszi.

-O,Katie ,már várnak. Mondjuk-az órájára nézett-azt hiszem előbb is érkeztál.De nem gond. Lou csak örülni fog. Menj balra,és kopogj be a kettes számú stúdiószobába,rendben? 

A homlokomat ráncoltam,de bólintottam.

-Oké,köszönöm. 
Intettem,majd elindultam balra,és a "Kettes számú szoba" feliratot megpillantva,tettem,amit a recepciós mondott.
Míg az ajtó kinyílt,én a földet bámulva azon gondolkodtam,hogy mit is kellene mondanom. Nem kellett sokat várni, gyorsan kinyitották az ajtót és egy ismerős ,mélykék szempárral találtam szemben magam.
Azt hiszem,néhány másodpercig levegőt is elfelejtettem venni,amikor megláttam Őket.
Nem hiszem el,hogy pont ide kellett jönnöm! Nem hiszem el! Nem hihetem el! Ez valami rossz vicc!
Leszorítottam a szemem,és mély levegőt vettem. A homlokomon megéreztem pár csepp verejtéket,mely az izgatottságomat jelezte. Nem lehet igaz!
Erőt vettem magamon,és felnéztem. Mosolyt erőltettem magamra,és a szöszire néztem.

-Szia! Gondolom te vagy a bébiszitter. Gyere beljebb. - invitált be Niall. Ó,Istenkém,miért pont a One Direction-nál kell bébi csőszködnöm? Ezerfelé szaladgáltam a gondolataim,és izzadt a tenyerem. Ha Niall itt van,Liam itt van,és Harry is itt van,akkor valószínűleg a többiek is itt vannak. Vagyis Louis is itt van! Nem,nem nem! Én még nem vagyok készen! Nem állok készen erre. Mi van,ha amikor meglát,nem ismer meg? Vagy egyszerűen nem akar látni? Már megint ezek a jól ismert gondolatok..Megrázom a fejem,és belépek,az ajtó pedig csukódik mögöttem.
- Szia Niall! 

Édesen mosolygok az Istenségre. Köztudott,hogy szeretem Őket,és a zenéjüket,de persze nem tudnék össze-vissza sikítozni-mint azt már a múltkori találkozásnál,bizonyítottam is Harrynek.
De ennek ellenére,lüktetett bennem a vér,hiszen rengeteg mindent köszönhetek nekik. 
- Úgy látom nem is kell bemutatkoznom - mosolygott. - Srácok megérkezett a bébiszitter. Öö , hogy is hívnak?
- Szia Katie! - jött oda hozzám Harry és megölelt. Viszonoztam a kedves gesztust,és magamba szívtam férfias,és üde illatát. 
- Szia Harry! Én is eget rengetően örülök neked,de ha még három másodpercig ennyire szeretni fogsz,akkor rendezheted a temetésemet.
Kínosan felnevettem,Harry pedig elengedett.
-Bocs,kislány,csak jó újra látni.
Elnézően mosolyogtam,és mikor szemébe néztem,próbáltam némán bocsánatot kérni,a múltkori viselkedésemért. 
- Ti ismeritek egymást?-rökönyödött meg Niall. 
- Aha - bökte ki Harry,mire felszaladt a szemöldököm. 
- Az ismerjük egymást az talán egy kicsit erős kifejezés,viszont tegnap volt szerencsénk összefutni a parkban,és váltottunk pár szót.De a húgommal legalább jól elvolt. 
Szöszi biccentett,és kínos csend telepedett Ránk.A némaságban Liam jött elő egy ajtó mögül.
-Heló,Katie. Mizu? Liam vagyok.

-Sziaa Liam. Minden oké. Örülök a találkozásnak. 

-Én is. Gyere ide.
Megölelt,és magához szorított. A nyakához fúrtam a fejem,és mélyeket lélegeztem. Niall és Harry csak néztek minket. Miután elengedett,az ajkamba haraptam.
Gondoltam poénkodom kicsit.

-És akkor kire is kell vigyáznom!?Mert állítólag bébiszitterként hívtak ide. De szerintem nektek nincs szükségetek rám.Valószínűleg egyedül is tudtok pelenkát cserélni.
A srácok felnevettek,mire kicsit ellazultam. Imádom Niall nevetését. 
- Jajj,bébi,engem szittelhetsz nyugodtan. - mondta Harry egy pimasz mosoly ,és szemöldök vonogatások kíséretében
- Kösz, de nem.

- Ne már... - próbált szomorú fejet vágni,de azt hiszem,hogy az előtörő nevetése csak rosszabbított a helyzeten.

-Love in the Air,babes. Szóval ha befejeztétek,akkor,bemutatnám Katie-nek,Luxot. Lux,Ő itt Katie. Ő fog rád vigyázni,amíg anyuci dolgozik. Okés? - hozta Niall a kezében a kis lányt - Lou mindjárt jön, csak még a cuccokat pakolja ki.
- Nagyon aranyos vagy Lux.-átvettem a kis csajt,és megfogtam a kezét.Édesen mosolygott rám,mire puszit nyomtam az arcára.
- Ahogy te is... - kacsintott rám Harry,mire Liam hasba vágta.
- Kuss. - mondta Liam.

-Te is nagyon aranyos vagy.-Lux mosolygott,és átkarolta a nyakamat. Azt hiszem,jóban leszünk.
- És hol maradt a csapatotok másik fele?-fordultam vissza a többiekhez,akik mind-mind mosolyogva néztek minket.
- Elmentek vásárolni. A barátnőiknek keresnek valami ajándékot.-vont vállat Leeyum.
- És te Batman, hogy hogy nem mentél?Ha jól tudom,akkor most Sophiam a trendi. -mosolyogtam.Nekem különösebben semmi bajom nem volt,és nincs is Sophiával. Bár hogy is lehetne? Hiszen nem is ismerem. És az igazság az,hogy ha Liam tényleg,igazán boldog vele,akkor mindenkinek meg kellene értenie ezt,és nem bántani szegény lány.Különben is :szerintem nagyon szép,és nekem szimpatikus is.
- Sophinak már meg van az ajándéka - mosolygott,azonban arca kicsit elsötétült,amikor némán bólintottam csak.-Te sem bírod Őt?Annak ellenére,hogy nem is ismered? Vagyis..Egyáltalán Direcioner vagy?
A szemem kikerekedett Liam hirtelen felcsattanásától,de elmosolyodtam.

-Igen,Directioner vagyok,és leszek mindig is. És nem,egyáltalán nem utálom Őt. Sőt szerintem nagyon szép,és nekem tényleg szimpatikus is,de őszinte leszek hozzád.Nekem mindig is Danielle és Perrei voltak a kedvencem 1D-barátnőim,és jobb ha tudod,hogy ez csak az én véleményem,de szerintem a Directionerek sosem fogják úgy szeretni Sophiamet,mint amennyire Payzert szerették.Értsd meg,hogy nekik is nehéz,mert szeretnek téged.Vagyis szeretünk.De próbálják feldolgozni ezt az egészet. És hidd el,hogy nem sokára,minden jobb lesz,és talán ha Soph bebizonyítja,hogy tényleg csodás ember,és boldog veled,akkor Ők is megszeretik majd. Nekem már az első pillanattól kezdve szimpi. 
Liam elmosolyodott,és némán magához húzott.Mosolyogva engedetm el,majd álltam meg mellette,miközben Lux mellém állva a kezembe kapaszkodott.
Éreztem, hogy Harry tekintete végig fut a testemen.

- Katie..- szólalt meg Niall.
- Hmm? - néztem rá értetlenül.
- Ismerős vagy nekem. Mintha láttalak volna már, egy képen. - Fenébe.Nem lehet,hogy rájött.Egyáltalán milyen képen láthatott volna? Nem nagyon vannak képeim Louisszal. .Vagyis csak olyanok vannak,amik már régebbiek,és persze én is rengeteget változtam már. De ez így nem lesz jó.Nem jöhetnek még rá. Most még nem. Nincs 
kedvem magyarázkodni nekik,aztán előttük összetörni.
- Niall, ha egy címlapon láttad akkor nem csodálom, hisz olyan gyönyörű. - bókolt Harry.Bár nem akartam rá reagálni,a testem válaszolt,hiszen elpirultam. Lehajtottam,ezzel titkolva zavaromat.
- Sosem szerepeltem címlapon és nem is fogok. Nem szeretnék abban a világban élni, ahol az emberek kiforgatják az életemet. Nekem arra végkép nincs szükségem.Így is van elég gondom.
- Én élvezem ezt az életet. - mondta Liam.
- Igen a pénz és a hírnév mellett elég csodás lehet... - fintorogtam - félre ne értsétek. Szeretem azt amit csináltok, de ÉN nem bírnám el ezt az egészet.Nem lennék hozzá elég erős.

-Hát Drágám,pedig ha nekünk fogsz dolgozni,vagyis Lounak,akkor az emberek látni fognak velünk.Jobb, ha hozzászoksz,hogy mindegyikünkkel összeboronálnak ,és te is hírességnek számítasz majd.
Harry kedvesen a vállamra fektette a tenyerét.És az érintéséből csak törődést véltem kivenni.Nem akart lopott érintéseket,és semmi különlegeset,csak egyszerűen közölte velem a tényállást. Az,hogy apa neves ügyvéd volt,már önmagában megrázó volt nekem,hiszem a joggal kapcsolatos újságokban többször is előfordult a neve,.De természetesen ez összesem mérhető azzal a hírnévvel,aminek a srácok örvendenek,világszerte. 

-Erre..erre nem is gondoltam.-motyogom.-Mondjuk,hogyan is gondolhattam volna rá,ha egyszer nem is tudtam,hogy nektek kell dolgoznom? 
Gúnyos vigyor ült ki a szám szélére.
-Hogy hogy nem tudtad? Nem mondták el?-kérdezte Liam ,mire megráztam a fejem. -Hát,akkor az nem túl jó.De mindenesetre üdv a világunkban.

-Kösz-nevettem fel kedélyesen,amikor is nyílt az ajtó,és lány,illetve fiú kuncogások ütötték meg a fülemet. S én azonnal tudtam,hogy már nincs visszaút. Éreztem,hogy Itt van. Louis megérkezett...


2013. augusztus 11., vasárnap

2.fejezet - Új munkahely*

Hey Cupcakes!Megérkeztünk a következő résszel,és ezt most kifejezetten közösen írtuk,reméljük elnyeri a tetszéseteket és hagytok megjegyzést:) És köszönjük az eddigi véleményeket is!! :) következő rész 7-8 komi után érkezik! :D♥ Puszi xx A&R.


 Második fejezet

Az új lakás valami eszméletlen.Finom,és könnyed elegancia,és lazaság uralkodik szinte mindenhol.Apa dolgozószobája az egyetlen hely,ami kicsit más a házban,de az is csak azért,mert ott tölti  a nap 70%-át,és ha már ennyi időt ott van,akkor legalább érezze valamilyen szinten jól magát. A szobám fala piros,ami valamilyen szinten tükrözi az egyéniségemet.Elég tüzes,és beszólogatós csaj lettem az évek során. Mindig voltak olyanok,akik ellenem voltak,és beoltottak a suliban. Eleinte eltűrtem,de amikor meguntam a folytonos sírást,a sarkamra álltam,és megvédtem magam. Szóval egyértelmű volt hogy a szobámnak tükröznie kell az egyéniségemet. A falak egyenlőre kopárak,nincsenek poszterek rajta.,persze amint lesz úgy időm azonnal dekorálok majd. Egy fehér könyvespolc áll az ajtó mellett- egyenlőre üresen-. Az ajtóval szemben van a gardrób ajtó, mellette pedig a fürdőszobám. Jobbra az ajtómtól van egy hatalmas tükör,alatta pedig az ágyam.És végül-de semmiképpen sem utolsó sorban- azzal szemben van a sminkasztal. Egyszerűen imádom.Imádom,úgy,ahogy van. 



Otthon a képernyőt bámulom,nem tudtam mivel töltsem el az időmet a bőgésen kívül. Három hét telt el a Londonba érkezésünk óta,de folyton magamba fordultan kuporogtam a szobámban. Ez a gyönyörű város kihozta belőlem a Doncasterben elnyomott rémeket. Minden gondolatom Louis volt,és a vele járó emlékek,boldog-szomorú pillanatok. A viszonylag hosszú idő ellenére, barátnőim nem voltak,így senkivel nem tudtam volna kimenni a városba. Az egész kicseszett életben Louis volt az egyetlen aki foglalkozott velem és szeretett..de Ő már elment. Nem hagy nyugodni a gondolat,hogy mi  van ha találkozunk? Mi történik akkor!? Egyáltalán örülne annak, hogy újra láthat, vagy inkább elfelejtene engem?!  Szeretnék vele újra találkozni, de én lehetetlennek vélem,hogy összefussunk a sarki Kisboltban. Akkora ez a város,és annyi ember él itt. Mennyi esély van arra ,hogy véletlenül egymásba botoljunk?! Legyünk őszinték: nem sok. És persze ne felejtsük el azt sem,hogy Ő egy híres banda  tagja,aki bejárta már a világot. Így még nehezebb minden.Még kisebb az esély arra,hogy újra lássam. Természetesen szeretem Őket,de koncertjükön még nem voltam-és nem is szándékozom elmenni.Lexi hatalmas fan,és elhatározta,hogy itt Londonban mindenképpen elmegy egy koncertre,de én nem akarom megkísérteni a szerencsémet. De akkor mégis mit tegyek?! Keressem fel? Vagy hagyjam a véletlenre az egészet?! Nem fogok hazudni:Fogalmam sincs mi lesz majd.

A böngészés sem tudta elterelni a gondolataimat Lou-ról, így a telefonomat nézegettem,és a fejembe ötlött a gondolat,hogy kit is tudnék felhívni.Még mindig megvan a száma,de kitudja,nem cserélte-e le már?! Na mindegy.Igazából nem is fontos...azt hiszem.Végül úgy döntöttem hogy felhívom anyut,így tárcsáztam is a számát.Némi várakozás után meghallottam csilingelő hangját,a vonal másik végéből.
 -Szia anyu.
 -Szia kicsim. Van egy jó hírem.
 -Igen!?És mi?
Érdeklődve vártam,hogy beszélni kezdjen.
-Szóval ma jött egy édesanya, és szeretne egy bébiszittert a lányának, ha ez lehetséges és mivel azt mondta,hogy nem szükséges a végzettség,elég ha egy megbízható embert mutatok neki,egyből Rád gondoltam, hátha te elvállalnád, hiszen értesz hozzájuk és nem nagyon van programod,ha jól tudom.
-Hmm. Nem is rossz ötlet. Szerintem elvállalom. És mikor kezdenék?
-Holnap, ha neked is megfelel. Csak annyi a kikötés, hogy minden alkalommal 10 órára a helyszínen kell lenned.
- Értem. Nem probléma.
-Na akkor fel is hívom a hölgyet, hogy elvállalod és elküldöm neki a telefon számodat. Szerintem még a nap folyamán fel fog téged hívni.
 -Rendben. Szia anyu. Szeretlek!
 -Szia Katie. Én is szeretlek!
Egy másodperc telt el,és a vonal megszakadt.  Végre lesz munkám. Mondjuk,valami más jellegű állásra számítottam,és ez például meg sem fordult a fejemben,de nem gond.Szerintem a  bébicsőszködés is megteszi.Remélem megfizetik azért.
Nagyon fiatal volt még az idő,ezért úgy döntöttem hogy kimegyek a közeli parkba. Apa a dolgozó szobában ült, oda mentem hozzá, hogy szóljak neki.
-Apu elmegyek egy- két órára, ha nem baj.
-Nem menj csak nyugodtan.
-Köszi,szeretlek.- nyomtam egy puszit az arcára.
-Én is,de Katie! Nem tudnád magaddal vinni Lexi-t? Lassan nekem is mennem kell és hát egyedül nem szeretném itthon hagyni.
-Apa Lexi lassan 14 boldogul ő otthon egyedül.
-Kérlek kicsim.
-Legyen.
-Imádlak.
-Tudom.
Gyorsan a nappaliba siettem és szóltam Lexi-nek, hogy kapkodja össze magát mert a parkba megyünk. Furcsa módon elég gyorsan elkészült.Általában sokáig tart neki míg felöltözik. Az út a házunktól a parkig csak 15 perc sétával. Kicsit sétáltunk,aztán Lexi nagy forgolódásokba kezdett.Valamit-vagy valakit. nagyon keresett. Furcsán  néztem rá,de nem nagyon foglalkozott velem .Egyszer csak elfutott az egyik irányba, ahol egy kisebb tömeg állt.Őszintén szólva fogalmam sem volt,hogy mi lehet ott,mit nézhet a tömeg.
-Lexi állj meg! -ordibáltam rá, de nem hallgatott Rám, csak tovább futott, így utána rohantam magam is.
Az emberekhez,akik javarészt fiatal tini lányok voltak,megállt,
-Lexi miért kellett elfutnod?
Lihegve dőltem a térdemre.Nem vagyok túl edzett.Pedig igazán rám férne egy kis egészséges mozgás..na meg egy kis fogyókúra..
-Ezért -mutatott rá egy srácra. Követtem  a szememmel az ujját, és a híres,és szenvtelenül helyes Harry Styles tekintetével találtam szemben magam.
Azok a zöld szemek elképesztőek,sőt.Kifejezetten varázslatosak. A fürtök a hajában állóhelyzetben kinyírtak,és konkrétan tátott szájjal bámultam Rá.Édes mosollyal nézett Rám,és a körülöttem állókra,majd folytatta a fényképezkedést,és a dedikálást.Az elő értelmes gondolatom a feleszmélés után az volt,hogy elkellene rohannom,addig ameddig még lehet,de Lexi tuti nem jönne velem,egyedül pedig nem hagyhatom.De hisz' Ő csak Harry.Az,hogy Harry ott van,még messze sem jelenti azt,hogy Ő is itt van.Egy mély lélegzetvétel után halvány mosolyt erőltettem magamra,és hagytam hogy Lex magával rántson a félisten elé,
-Szia Harry! -köszönt Lexi teljes fogsoros mosollyal.
-Sziasztok. -Harry ajka jókedvűen megrándult,amikor rám nézett,és szerintem tudatosult benne,hogy tátott szájjal bámultam.Mosolya érintette a szemét,valószínűleg remekül szórakozott.
-Heló -köszöntem, de akaratom ellenére is kicsit flegmán sikerült.
-Látom a tesód nem nagyon rajong értem. - súgta oda Lexi-nek,miközben én képet csináltam Róluk.
-Igazándiból imád csak jelenleg más a problémája van, ezért ilyen durcis.
 -Ohh. Értem.És ezt  milyen névre írhatom?
-Lexi Crook - kivett egy papírt  a táskájából és oda nyújtotta Harry-nek. Gondoltam, úgyis sokáig fogunk még itt állni ezért elő vettem a telefonomat a zsebemből és a twitter-ezni kezdtem. Persze örülnöm kellett volna,hogy találkozhatok Harry Styles-szal, de az a baj, hogy semmi kedvem nem volt.Csak haza akartam menni,és kibőgni magamból minden szívfájdalmat. Mert  persze még mindig Louis-szon járt az eszem. Szerintem még egyszer sem említett meg a srácoknak..és azt hiszem,akkor lennék igazán szerencsés,ha tényleg nem tette volna még meg..


*Lexi szemszöge* 


Katie enyhén szólva durcizik, mert jelenleg Harry közelében vagyunk és valószínűleg Ő azt szűrte le ebből,hogy talán Louis is a közelben van.De egyébként ha nincs is itt,akkor is örülhetne,hogy most egy lépéssel közelebb került,ahhoz hogy újra lássa Őt. de ha nem akkor is egy lépéssel közelebb van ahhoz, hogy újra találkozzon Louis-szal. Mivel félre vonult egy pillanatra, egy kicsit egyedül lehettem Harry közelében,és egy igencsak remek ötlet jutott eszembe.Vártam,ameddig elszivárgott a tömeg,és kettesben maradtunk.

-Bocsánat a nővérem viselkedéséért. 
Szégyenlősen mosolyogtam rá.
-Semmi gond! És mitől ilyen? 
Kicsit félre biccentett fejjel nézett vissza rám,tekintete érdeklődve fúródott enyémbe. 
-Hát..nem tudom,hogy szabad-e elmondanom neked..
Zöld íriszében kíváncsiságot véltem felfedezni. 
-Miért ne szabadna?
-Mert elég kényesen érinti ez a téma,és persze nem is akarlak untatni.
-Hé,egyáltalán nem untatsz.Sőt.Kifejezetten érdekel,hogy mit szeretnél mondani.
Kedves mosoly csúszott ajkára,teljesen meghaltam tőle.
-Mmm..oké.Szóval volt egy nagyon jó fiú barátja, sőt,igazából Ő volt az egyetlen igaz barátja,de a srác elköltözött a családjával, később pedig bekerült az X-factorba,és hát se kép se hang felőle. Csak úgy eltűnt az életéből,mármint sikeres lett,gazdag,és keresett ,de úgy igazán el sem búcsúzott tőle. Mondhatni elég rendesen faképnél hagyta és amikor meglátott téged, akkor azt hitte, hogy ő is itt van,és találkoznia kell vele.És én azt gondolom,hogy lehet hogy  nincs erre felkészülve lelkiekben.
Harry a homlokát ráncolva mérlegelte magában az utolsó mondatom jelentését,majd kinyitotta a száját,aztán becsukta.Majd újra ki,viszont ezúttal meg is szólalt.Azt hiszem enyhén meglepődött. 
-Várjunk csak.Ez akkor  azt jelenti, hogy a srác a banda egyik tagja? 
-Genius vagy Hazz.Genius.
-Hahaha. Igazi mókamester vagy. Na de ki az? 
-Nézd,én nem szeretném elmondani, mert lehet hogy ezzel is túl sokat mondtam, szóval szerintem inkább majd amikor haza mész kérdezd meg tőlük, hogy melyikük ismeri Katie Crook-ot. 
-Szerintem nem kell megkérdeznem tőlük. Holnap személyesen úgyis látni fogják,és akkor azt hiszem majd elég nyilvánvaló reakciót fog kiváltani a srácból majd,szerintem.
-Ezt hogy érted?- értetlenül néztem Harry-re aki csak mosolygott magában. 
-Lexi menünk kell, anya hívott. 
Hirtelen Kate jelent meg, a telefonjával a kezében.
-Köszönöm az autogramot és a képet.Élmény volt találkozni veled. Remélem találkozunk még. Szia! -öleltem meg Harry-t,és mélyen beszívtam az illatát.
-Nincs mit. Részemről az öröm,és én is remélem. Szia! -ölelt vissza és egy puszit nyomott a homlokomra.
Igen.Azt hiszem ezt hívják diadalnak. 

2013. augusztus 3., szombat

1.fejezet - Költözés*

Hey Honey! Megrkeztünk az első résszel,és reméljük,hogy elnyeri a tetszseteket,illetve kommenteltek,és pipáltok majd!Köszönjük a hat megjegyzést,és  a 3 feliratkozót,nagyon jól esett! Puszi :-) xx Ana&Rebecca 


Első fejezet

Mi volt eddigi életem legrosszabb élménye!? Az hogy rátalálok egy jó barátra 4 évesen, Ő faképnél hagy, elmegy ebből a varosból egy másikba, nem messze. Erre mi történik 3 év múlva?! Pont oda kell nekünk is költöznünk...remek! Na persze, mindezt Lexi kérésére , hiszen ő nagyon szeretne Londonban élni és ugye-bár anyuék mindig teljesítik minden kérését így nem meglepő, hogy ez a nap is bekövetkezett. Az igazságot megvallva nem mondanám azt, hogy soha többé nem akarok vele találkozni, csak fáj ez az egész..Ő volt az egyetlen barátom,benne bíztam..mégis itt hagyott. De arra a pillanatra mindig emlékezni fogok, amikor kimentett a vízből. Akkor életemben először éreztem azt, hogy valaki törődik velem és szeretni fog, mint egy jó barát.
*
Itt a költözés ideje, annyi minden történt ebben a városban,és mi mégis elmegyünk. Lehet, hogy jobb lesz az élet Londonban, de lehet, hogy nem! Ki tudja!? Számomra ez egy új rejtély, egy új kaland... 
Sután dobálom a gönceimet a méretes bőröndbe.Annak ellenére,hogy igényes vagyok,és szeretem ha rend van,most kifejezetten lusta vagyok a hajtogatásra. Egymást követik a nyári,majd a téli ruhák.Májust írunk most,már végeztem az iskolával,és elballagtam. Már csak az érettségi maradt hátra,de arra majd visszautazom.Legalább akkor  újra láthatom a várost,és egy fa alatt ülve visszaemlékezhetek mindenre.
6 bőrönd áll katonás sorrendben a fehér ajtó mellett. A falak üresek, nem borítja őket semmi.A képek,poszterek,újságcikkek lekerültek róla,és nyugalomban hevernek az egyik kézipoggyászomban.  Magamra veszem a fehér kötött pulóveremet,mert kissé szeles most az idő.  Kinyitom az ajtót,és elkiáltom magam.
-Apa,segítenél?
Édesapám dörmögő hangon válaszol,majd hallom lépteinek súlyos dobogását.
-Itt vagyok,Kincsem.Mit vigyek?
Az ajtó felé biccentek a fejemmel,mire Ő odalép,s maga után húz 3 bőröndöt.Követem Őt,és magammal viszem a további bőröndöket,és a kézi poggyászt is cipelem.Lassan lelépkedek a lépcsőn,egyenesen a nappaliba.Lent lepakolok,és csak ott tudatosul bennem,hogy a telefonom fent maradt.Visszamegyek,és kezembe véve a készüléket,csinálok néhány képet a szobáról,majd körbenézve sóhajtok.Összefutnak a könnyek a szememben,és lefolynak az arcomon.Nagyot sóhajtva,némán suttogok.
-Viszlát,régi élet.
Letörlöm a  suta könnyeket az arcomról,és kilépve azt ajtón,becsukom azt,majd ismét lemegyek.Mire leérek anyáék már mindent bepakoltak a taxiba.Mármint azt,amit nem szállíttattunk még el Londonba tegnap.
Kimegyek az ajtón,anya pedig becsukja utánam az ajtót,és kedélyesen bár,de elfordítja a kulcsot,és az ablakpárkányba,a virág mögé teszi.Az új tulaj tudja,hogy hol találja majd,de valami miatt nem tudott mostanra idejönni.Szóval a járműhöz mentünk,és beszálltunk.Elterültem hátul,és a biztonsági csatomat becsatolva,hátradőltem,és a fülembe tettem a fülhallgatót,majd az Ipademen elindítottam a Memories című dalt,és oldalra hajtott fejjel bámultam a mellettünk elhaladó házakat.
*
Röpke negyed óra alatt értünk ki a reptérre,hál' Istennek nem kerültünk dugóba,ráadásul baleset sem volt sehol.Tömegek álldogáltak a széles,doncasteri repülőtéren. Percenként beszállingózott egy-egy ember a főbejáraton,mindegyiket alaposan megfigyeltem volna,ha nem kellett volna anyáék után rohannom,akik elég rendesen ott hagytak,és rohantak Lexi felé,aki úgy döntött vesz valamit a büfében.Annyira idegesítő,hogy ennyire bedőlnek neki,és nem veszik észre,hogy csak kihasználja Őket.
Belső istennőm a fejét rázza,s leül egy kopott fotelre.
Szedem a lábaimat,és a csomagjaimat lepakolva, a családom után  loholok.Veszünk ételt és italt a büfében,és lassan becsekkolunk. Az első osztályon utazunk-mert megtehetjük.Elég tehetős családból származom,apa ügyvéd,anya pedig óvónő.Magánóvodánk volt,itt Doncasterban,de most valami más állása lesz majd valószínűleg Londonban. -Kedélyesen dőlök hátra a gesztenyebarna bőrülésen,és csak bámulok ki az ablakon.A gondolataim Louis körül cikáznak,ráterelődik minden értelmes belső megnyilvánulásom.
Vajon találkozunk majd Londonban? És ha találkozunk,akkor megfog ismerni?Vagy csak szimplán elsétál mellettem?Nem,nem,az nem lehet.
A belsőm dühöng.Hogy juthat ilyesmi az eszembe? Louis nagyon szeretett,és megígérte,hogy találkozunk majd.Az első időszakban mindig írt,és telefonált,ezért hittem is és bíztam is abban,hogy visszajön,és találkozunk majd..de 2010 megváltoztatott mindent.Miután bekerült az Xfactorba,és létrejött a One Direction már nem beszéltünk.Nem keresett,nem hívott.Amikor Doncasterbe jött,még csak meg sem látogatott.Én voltam az,aki szenvedett.Aki nézte a videónaplókat,és szavazott Rá,és a srácokra.Én itattam az egereket éjszakákon át.Ő volt az egyetlen,akiben teljes szívvel megbíztam.
Ismét összefutnak a könnyek a szememben,és szépen,lassan végig folynak az arcomon,akárcsak az ablaküvegen a kora nyári,frissítő zápor esőcseppjei.

2013. július 29., hétfő

Prológus

Hello World! Íme egy új,egy utánozhatatlan blog,mely két írónak örvend. Rebecca,és Anastasia. A történet prológusát,itt olvashatjátok majd,és őszintén reméljük,hogy olvasni fogjátok,illetve elnyeri a tetszéseteket. 
10 megjegyzés az álmunk,reméljük megvalósítjátok! x Ana&Rebecca

Visszatekintés: 1998.június 

Gondtalanul sétálgattam a parkban,miközben a madarak halkan csiripeltek a meleg,nyári napon.Lágy szellő simogatta hosszú, mahagón hajamat,és meg-meglibbentette. A fák koronája között élesen tűzött át a Nap minden egyes sugara,és finoman érintette szeplős arcocskámat. 4-5 éves lehettem,és éppen anyával piknikeztem Doncaster nyugodt,ámbár forgalmas parkjában. Barát hiányában egyedül futkároztam,és kergettem a mókusokat,melyek hatalmas sebességgel ugrottak fáról fára. Kacagva követtem őket, lábaim egymás után csattogtak a zöld pázsiton. Nem figyeltem a környezetemre,és arra sem hogy merre megyek. A lábaim vittek,gyorsan haladtam. Egy idő után a mókusok eltűntek,én pedig ijedten kaptam fel a fejem,és néztem körbe az idegen erdőrészen. Néhány néni,és bácsi,illetve kisgyerek sétált a park ezen eldugott részén,és élvezték a nap melegtől áztatott sugarait. Sehol nem láttam anyát,valószìnűleg túl messze futottam. Tovább szaladtam,egyenesen. Nem törődve semmivel,hátra felé tekintgetve. Ès csak arra emlékszem,hogy valaki kiált. 
-Katie! 
A mama kétségbeesett sikolya ébreszt fel az időtlen bambulásból. Mosolyogva integetek,de ő csak kiabál. 
-Vigyázz Katie! 
Int óvatosságra,de késő. Belezuhanok a park tavának kellemes hőmérsékletű vízébe,és elmerülök. Nagy adag vizet nyelek be,és rúg-kapálozva próbálok felmenni a víz tetejére,de fogytán az erőm,gyenge vagyok még. Két kicsi kéz szorítását érzem magamén,ami felránt,és hátáa.vonva a parthoz visz.
Köhécselve húzódtam anyukám biztonságot nyújtó karjaiba. 
-Istenem,Kate.Jól vagy?! 
Erőtlenül biccentek,és megmentőmre nézek. A kék szemű, barna hajú magas kissrác elázva,biztatón mosolyogva néz rám. Tekintete aggodalmat sugároz. 
-Louis vagyok-mosolyog,én pedig édesen mosolyogva puszit nyomok az arcára. Elpirultan néz le,és tudom: most barátra találtam.